Rólunk
A Voov
Az alapítók: Honti Péter, Fekete Dániel, Egyed BálintA Voov-ot egy fiatal tervezőkből és programozókból álló csapat alapította és alkotja.
A szakmájuk iránt elhivatott fiatalok 2006-ban alapították a céget.
Előtte külön utakon bár de évek óta foglalkoztak webdesign-nal, programozással, grafikai tervezéssel.
Szakmai tudásuk hátterét erősíti, hogy ugyanezen a területeken végezték egyetemi tanulmányaikat is.
Hogyan dolgozunk?
Az utóbbi években a vállalkozások, legyen szó kis-, közép- és nagy vállalatokról, ráébredtek arra, hogy az online megjelenés nem elegendő. A megjelenésnek tükröznie kell a cég vagy akár magánszemély profizmusát. Ezt csak úgy lehet elérni, ha a megjelenés vizuálisan vonzó ugyanakkor könnyen használható, letisztult és jól működő a technikai háttér.
Egy vállalkozás már nem engedheti meg magának, hogy ne fordítson kellő figyelmet az online arculatára. Az internet térhódításának megfelelően ügyfeleik elsődleges információ forrása az internet lett. Emiatt egy nem megfelelő internetes megjelenés könnyedén ügyfélvesztéshez vezethet. A VOOV Kft. csapata egytől egyig kiváló, szakmáján belül elismert szakember. Célunk, hogy a legkülönbözőbb vállalkozásoknak, cégeknek, magánszemélyeknek segítsünk professzionális online, és akár offline arculat kialakításában, internetes rendszereik felépítésében. Foglalkozunk különböző portál rendszerek építésével, internetes webshop-ok fejlesztésével, online marketinggel.
Munkáinkkal szeretnénk kihangsúlyozni a stílus és a technika egymásra épített fontosságát. Cégünk munkáival a nemzetközi szintet célozza meg, és ahogy eddig is a továbbiakban is törekszünk arra, hogy ezt a minőségi elvet fenntartsuk a munka méretétől függetlenül.
Különféle üzleti ágakból való és folyamatosan bővülő ügyfélkörünk a válasz arra, hogy ezt az elvünket tartanunk kell. Számunkra a legfontosabb Ügyfeleink öröme, és a mi örömünk, hogy munkánkkal segíteni tudtuk Ügyfeleink üzletét. Csapatunk nem érez lehetetlent bármilyen probléma megoldásáról is legyen szó.
Ismerje meg mi az a VOOV-hatás, dolgozzunk közösen az Ön következő projektjén!
Megjelenések
Nyomtatásban
- LogoLounge 7: 2,000 International Identities by Leading Designers
- LogoLounge Master Library, Volume 4: 3000 Type and Calligraphy Logos
- Graphic Beats Independent Record Covers and Packaging
- LogoLounge 6: 2,000 International Identities by Leading Designers
- LogoLounge: Master Library, Volume 2: 3000 Animal and Mythology Logos
- LogoLounge 5: 2,000 International Identities by Leading Designers
- Graphicum (2007. jun. 14.)
- PEP magazin (No.26. 2007. Tél)
- Adobe Design Guide to Central Europe (2006. 12.)
- Magyar Iparművészet (2005/1 szám 45. oldal)
- Oktogon
- Inertia Album (2002) (110-115. oldal)
Fontosabb Kiállítások
- 2009.03.06 - EMBLÉMA feketén-fehéren - Sopron
- 2006.08.05 - EMBLÉMA feketén-fehéren - Budapest
- 2004.12.07 - Minidesign 2 - Budapest
- 2004.10.15 - Grafikum 3 - Győr
Televízió
Duna TV, Viva TV, Fix.TV, Filmmúzeum, Pulzus TVInternet
Graphic Exchange, Kaliber10000, Logo Lounge, LogoFaves, Logo of the Day, Surfstation,Design Is Kinky, Digitalica, Half Project, Isolate / Design in Europe, Netdiver, Inertia, Artkrush, ...